1.10 / February 21, 2014
(4.4/5) (8)

الوصف

Kedves Látogató!
Józsefváros Budapest Egyetemvárosa. Naponta több tízezer diákfordulmeg nálunk, akik szabadidejük nagy részét is Józsefvárosbantöltik.Éppen ezért évről évre több a sétálóutca és az autóforgalomelőlelzárt tér, ahol kávézók, éttermek, zöld felület éspihenésrekialakított zugok várják a kerületben élőket és tanulókat.Afiataloknak nem csak kikapcsolódási lehetőséget nyújt akerület,hanem hamarosan új közösségi házat nyit a Horánszky utca13. alatt,amely többi között a fiatal vállalkozók elindulásátsegíti.
Míg az ötvenes évek óta sok minden történt, ami elnyomta,sőtpróbálta elgettósítani a VIII. kerületet, mára a városvezetőségeolyan programot alakított ki, amelynek köszönhetőenJózsefvároslassan visszakapja régi fényét, és az itt élők büszkéklehetnekarra, hogy e kerület lakosai. A Palotanegyedben maislélegzetelállító épületek állnak, amelyek egykor Budapestelitjénekadtak otthont, ma pedig fontos kulturális és közéletiintézményekszínterei.
Józsefvárosban a tavasz beköszöntével egymást váltják akülönböző,nagy volumenű fesztiválok és kulturális események, de azitttalálható galériákban és számos múzeumban az év bármelyszakaszábanbárki találhat kikapcsolódási lehetőséget.
Elmondhatjuk, hogy Józsefváros épül!
Ez az alkalmazás is ehhez nyújt segítségét, és igyekszikbemutatniJózsefváros egészét. Bízom benne, hogy segítségévelsikerülfelfedezni ezt az izgalmas és érdekes kerületet.
Üdvözlöm tehát Józsefvárosban!

dr. Kocsis Máté
polgármester

Welcome Guest!
Joseph City Budapest City University. Every day tens of thousandsofstudents turning out to us, who are a large part of their freetimeis spend Józsefváros. That is why every year the numberofpedestrian and car traffic in a closed space, cafes,restaurants,and recreational green space created in the cornerswaiting fordistrict residents and students. Young people not onlyescape forthe district, but will soon open a new community centerin thestreet 13 Horánszky over, among other things, helpsyoungentrepreneurs from starting.
While much has been done since the fifties, which is suppressed,andeven tried elgettósítani VIII. district, now the city'smanagementteam has developed a program, thanks to which JosephCity slowlyreturned to its former glory, and the residents can beproud of thefact that the inhabitants of this district. The PalaceQuarterbuildings are still breathtaking that once were home toBudapest'selite, and today an important cultural institutions andpublicvenues.
Joseph City, replacing the spring sets in each of thevariouslarge-scale festivals and cultural events, but where you canfindmany museums and galleries of the year, you can find anyone atanystage of relaxation.
We can say that Joseph City builds!
This application can provide this help, and aims to presentJosephCity as a whole. I hope that you manage to discover thisexcitingand interesting districts.
Joseph welcome in town!

Dr.. Matthew Carter
mayor

App Information Józsefváros

  • App Name
    Józsefváros
  • اسم الحزمة
    com.appsters.jozsefvaros
  • Updated
    February 21, 2014
  • الحجم
    22M
  • إصدار الأندرويد المطلوب
    Android 2.2 and up
  • الإصدار
    1.10
  • المطور
    APPSTERS.ME
  • عدد مرات التثبيت
    500 - 1,000
  • Price
    مجاناً
  • الفئة
    Travel & Local
  • المطور
  • Google Play Link

APPSTERS.ME عرض المزيد...

Fiumei úti sírkert 1.2 APK
APPSTERS.ME
Töltse le a Nemzeti Sírkert alkalmazásátokostelefonjára és fedezze fel segítségével a Fiumei úti nemzetisírkertet!A magyar történelem, művészet és tudomány valaha élt legnevesebbképviselőinek sírhelyei részletes leírásokkal és fotókkalillusztrálva találhatók meg az alkalmazásban, melyek a beépítetttérkép illetve Kiterjesztett Valóság funkció segítségével könnyedénmegtalálhatók.Csatlakozzon az app által kínált virtuális idegenvezetéshez ésinduljon el a Nemzeti Sírkert által kínált tematikus túrákvalamelyikén!Download the applicationto the National Graveyard smartphone and explore using the nationalFiume Street graveyard!Hungarian history, art and science ever lived most prominentrepresentatives of the Tombs illustrated with photos and detaileddescriptions can be found in the application, which the built-inmap or Augmented Reality feature allows you to easily find.Join offered by virtual guided tour of the app and start offeredby the National Graveyard themed tours in one!
Okmányiroda 1.1 APK
APPSTERS.ME
Az alkalmazás béta verziója tölthető le, ha hibát talál, kéremjelezze a fejlesztőknek, ezzel is segítve munkánkat. AKözigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások KözpontiHivatalának alkalmazása, amelyben az okmányirodák elérhetőségei ésa bennük intézhető ügyek részletes leírásai mellett a felhasználóidőpontfoglalást is indíthat okostelefonján. Az app funkciói: •Foglalás: Az ügytípusok kiválasztása után a felhasználó a 10legközelebbi irodába foglalhat időpontot. A sikeres foglalás végénútvonalat tervezhet az irodába, az időpontot pedig elmentheti atelefon naptárába. • Térkép: Az okmányirodák térképesmegjelenítésében könnyen áttekinthetőek a magyarországi irodák. •Irodák: Az okmányirodák részletes adatai, elérhetőségei. Afelhasználó az iroda elérhetőségeit egy kattintással elmentheti atelefonkönyvébe, közvetlenül hívhatja és útvonalat is tervezhethozzá. • Ügyleírások: Az okmányirodákba intézhető ügyek tömör,áttekinthető leírásai.
Magyar Nemzeti Galéria 1.0.7 APK
APPSTERS.ME
A Magyar Nemzeti Galéria hivatalosalkalmazása.Töltse le az alkalmazást és fedezze fel a Galéria állandógyűjteményeinek és időszakos kiállításainak kiemelkedőműtárgyait.A tárgyakat szöveges leírások és gazdag fényképanyag mutatja be azérdeklődőknek.Official use of theHungarian National Gallery.Download the application and explore the Gallery permanentcollection and temporary exhibitions of outstanding workitems.Textual descriptions of the objects and rich photographic materialpresented in the visitors.
Bumm.sk 1.0.1 APK
APPSTERS.ME
Szlovákiai magyar hírportál - hírek,cikkek,tudósítások és egyéb információk. 2006-os indulása óta azegyiklegolvasottabb szlovákiai magyar független hírforrás,amelyelsőként jelent meg mobil platformokon.Hungarian news portalinSlovakia - news, articles, reports and other information. Sincethelaunch in 2006 of one of Hungary's most widely readindependentnews sources in Slovakia, which first appeared onmobileplatforms.
Óbuda APK
APPSTERS.ME
Bús Balázs polgármester ajánlja a turisztikaiGPS-t:Szeretettel köszöntöm Önöket Óbudán, Budapest második legnagyobbkerületében, a 2000 éves városban. Óbuda különleges hely, aholegyszerre vannak jelen a különböző történelmi korok emlékei és azégbe nyúló toronyházak, múlt és jelen. A rómaiak közel félévezredes uralmáról mesélnek Aquincum, a két amfiteátrum, apolgárváros romjai. A XIV. században épült klarissza templom éskolostor maradványai, a barokk Szent Péter és Pál templom, a Zichykastély , a klasszicista zsinagóga, vagy a mûemlékvédelmet kapottÓbudai Gázgyár, mind közkedvelt látnivalók Óbudán. Óbuda Fő terérelátogatva hamisítatlan századeleji hangulat fogadja az utazókat. Atér tavasztól őszig számos kulturális rendezvénynek ad otthont,télen pedig jégpálya várja a korcsolyázni vágyókat.Óbuda mindig is híres volt vendégszeretetéről. A kerülethangulatos kisvendéglői már a századelőn is közkedveltek voltak, ésma is ebben a vendégszeretetben lehet része azoknak, akikellátogatnak hozzánk.Hasznos útitársként ajánlom figyelmükbe kerületünk értékeit,szálláshelyeit és vendégváró létesítményeit bemutató kiadványunkat.Kívánom, hogy az Óbudán töltött napokat legszebb emlékeik közöttőrizzék, és fedezzék fel mindazt, amit egy turisztikai GPS semadhat vissza: Óbuda varázslatos hangulatát. Ha tehetik, térjenekvissza hozzánk! Mi, óbudaiak, szeretettel várjuk Önöket!:::Mit tud az app?:::Óbudán összesen 182 intézményt, nevezetességet,vendéglátóhelyet, mutatunk be. Az adatbázisban 21 turisztikailátványosság, 8 múzeum, 24 templom szerepel. Szolgáltatások: 43étterem, 16 szórakozóhely, 24 szálláshely adatai. Gazdagillusztrácó: 505 fénykép.Az egyes helyekről rövid leírást adunk. A helyekhez tartozópraktikus adatokat (cím, telefonszám, e-mail, weboldal)elmenthetjük a telefonkönyvbe. Egy kattintással megnézhetjük alátnivalók weboldalát, Facebook oldalát.Az nevezetességeket megnézhetjük térképen, és az aktuálispozíciónktól útvonalat is tervezhetünk. A könnyebb kezelést segíti,hogy az egyes helyeket elmenthetjük a kedvencek közé, és alegnépszerűbb, mások által kedvencnek jelölt helyeket ismegnézhetjük. Az adatokban kereshetünk bármilyen szóra, vagykategóriák szerint böngészhetünk.Béta verzió
Esztergom osztálykirándulás 1.0 APK
APPSTERS.ME
Jó időt, kellemes kirándulást, 5/B! Az esztergomi kirándulásotokhozösszeállítottuk ezt a mobil alkalmazást, hogy akár útközben ishasznos információkhoz jussatok.
Pánikgomb 1.3 APK
APPSTERS.ME
Panic Button in the Mountains - If You Need Help!
Museum of Fine Arts, Budapest 1.8 APK
APPSTERS.ME
Official app of the Museum of Fine Arts,Budapest.